Karácsonyi ajándékot kaptak a debreceni négyes ikrek

1l2a6067

Két éve, november 24-én jöttek a világra a debreceni négyes ikrek. Az ünnepekre való tekintettel, 2018. december 12-én otthonukban látogatta meg őket Széles Diána alpolgármester. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében karácsonyi ajándékot adott át a gyermekeknek.

Az önkormányzat egész évben figyelemmel kíséri a debreceni négyes ikrek fejlődését. A gyermekek hétköznapi felügyeletéről a Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye gondoskodik és folyamatosan kapcsolatban van a szülőkkel, hogy segítse a gyermekek fejlődését. A szülőkkel egyeztetve térítésmentesen a hét minden munkanapján, napi 8 órában egy kisgyermeknevelőt biztosít a debreceni önkormányzat a gyermekek hároméves koráig.

A debreceni négyes ikrek 2016. november 24-én születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Dr. Póka Róbertprofesszor, klinikaigazgató és Dr. Jenei Katalin szülész-nőgyógyász három lányt és egy fiút segített a világra. BoglárkaFlóraJázmin és István mindannyian egészségesek és 2018. november 24-én ünnepelték második születésnapjukat.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Érdekesség, hogy a gyermekek édesapja szintén négyes ikerként született harminckét éve, amikor az orvosi csapat tagja volt Dr. Póka Róbert, aki most a kicsik megszületését is segítette.

Magyarországon a számítások szerint négyszáz-ötszázezer szülésre jut egy négyes iker. Mivel az országban egy évben átlagosan 90 ezer gyermek születik, négy-öt évente jönnek világra négyes ikrek. Az ikerterhességnek nagyobb az esélye, ha lombikos eljárásban fogannak meg a gyermekek, a debreceni pár esete így még különlegesebb, hiszen ezek a babák természetes úton fogantak.

Fotók: Miskolczi János

Reklámok

3500 csomagot állítottunk össze

48059319_2149235322072254_4527187252752678912_o

Háromezer ötszáz ajándékcsomagot juttatunk el idén a rászorulóknak! 2018. december 13-án egy, a jótékonysági akcióhoz szintén csatlakozott áruházban csomagoltuk be az ajándékokat.
A debreceni vállalkozások, szervezetek és az önkormányzat példaértékű összefogásának eredménye, hogy a Debreceni Karitatív Testülettel 3500 csomagot juttatunk el a nehéz körülmények között élőknek. Az akcióhoz a debreceni önkormányzat egymillió forinttal járult hozzá. Az Auchan áruház több mint száz tartós élelmiszerekből álló csomagot ajánlott fel segítségül. Az adományokat ma csomagolták be önkénteseink.

Az eseményen Széles Diána alpolgármester kiemelte, hogy a Debreceni Karitatív Testület egész évben figyelemmel kíséri mentoráltjait és a tőlük kapott információk alapján állítják össze a csomag tartalmát. A Testület szeretné ösztönözni és felkarolni azokat, akik segítségre szorulnak, legyen szó nagycsaládosokról, hajléktalanokról vagy bárkiről Debrecenben, akinek támogatásra van szüksége.

Az élelmiszerek csomagolásában részt vettek a debreceni javítóintézet önkéntes diákjai is. Az elkészített csomagokat több helyszínen és több időpontban osztjuk szét karácsony előtt.
A karácsonyi adományozások során a nyolc kilogrammos, tartós élelmiszerekből (liszt, cukor, száraztészta, olaj, tea, konzerv, édességek és tisztítószerek) összeállított csomagot azok kapják meg, akik a Debreceni Karitatív Testület tagszervezeteinek, az önkormányzat családsegítő intézményeinek, valamint a város szociális osztályának gondozottjai közé tartoznak.

 

48064313_2149235352072251_1830745383471415296_o

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Százöt mikuláscsomagot osztottak ki a Pósa Utcai Óvodában

181206-unifitt-adomany-szd-mj_20

A Debreceni Karitatív Testület az UniFit Fitness és Gym Center felajánlásából mikuláscsomagokat adott át a Pósa Utcai Óvodába járó gyermekeknek.

Az UniFit Fitness & Gym Center által összegyűjtött adományokat a Debreceni Karitatív Testület karácsonyi szeretetakciója keretében osztották ki 2018. december 6-án a Pósa Utcai Óvodában. Összesen százöt gyermeknek szereztek örömet.

 

Az eseményen Széles Diána, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy példaértékű a debreceni vállalkozók összefogása, amely ez alkalommal is megmutatkozik.

Az UniFit Fitness és Gym Center “Segítsünk együtt másokon!” adományozási akciójának célja az volt, hogy az edzőteremben található összes súly 1%-ának, azaz 45 kilogramnak megfelelő édességet gyűjtöttek össze nehéz sorsú gyermekek számára. Az adományozás kétoldalú volt, hiszen amellett, hogy sok gyermeknek szereztek örömöt, az adományozók ingyen sportolhattak az UniFit edzőtermében.

181206-unifitt-adomany-szd-mj_10  181206-unifitt-adomany-szd-mj_23

Balogh János, az UnFFit Fitness és Gym Center szakmai igazgatója kiemelte, hogy a “Segítsünk együtt másokon!” akcióval hagyományt szeretnének teremteni, mely által a jövőben is meglepetést tudnak okozni a gyermekeknek.

A Pósa Utcai Óvodába járó gyermekek műsorral és rajzokkal kedveskedtek.

Fotók: Miskolczi János

Elindult az adventi adománygyűjtés az “Add tovább!” házikóban

48370114_2148732328789220_6389898690533785600_o

Immár negyedik alkalommal szervezzük meg karácsonyi szeretetakciónkat a Kossuth téren felállított „Add tovább!” házikóban. Az adománygyűjtési akció célja, hogy az egész évben működő segítségnyújtás mellett az ünnepek alatt kiemelten tudjuk támogatni azokat, akik nehéz körülmények között élnek.

Az „Add tovább!” házikóban a tavaly év végén összegyűjtött adományok megduplázódtak a 2016-os évhez képest, mely azt mutatja, hogy a debreceniek egyre szívesebben segítenek társaiknak. 2017-ben közel 250 debreceninek tudták megköszönni a segítségnyújtást és nagyon sokan voltak, akik név nélkül adományoztak.

48371983_2148732088789244_4192573192604221440_o  48370884_2148732352122551_8187642498785476608_o

Az adománygyűjtést a Debreceni Karitatív Testület tagszervezeteinek önkéntesei végzik 2018. december 7. és 23. között. Munkanapokon 16.00 órától 19.00 óráig, szombaton és vasárnap 10.00 – 12.00 és 16.00 – 19.00 óráig várjuk a felajánlásokat tartós élelmiszer, használt ruha és játékok formájában.

A gyűjtési akcióhoz Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. mellett a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Közhasznú Kft. és több debreceni vállalkozó is csatlakozott.

48357522_2148732308789222_9031701197056114688_o

Az „Add tovább!” házikó mai eseményén Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszédében kiemelte, hogy a szociális felzárkóztatás nem csak az önkormányzat és az állam vállalásán, hanem a családokon, a kis és a nagyobb közösségeken is múlik.

48209145_2148732218789231_2171110056936865792_o

Papp László, Debrecen polgármestere beszédében kihangsúlyozta, hogy Debrecen egy összetartó és gondoskodó közösség, amely nem feledkezik meg azokról, akik nehéz sorban élnek.

48087586_2148732208789232_7448022746430177280_o

Kiss Ábel Lukács, a Debreceni Karitatív Testület elnöke kiemelte, hogy amikor az adakozó kedv enyhül, a testület akkor is megy és segít.

Az eseményen jelen volt Dénes László, a D-Profil Kft. ügyvezetője, aki a társaság nevében idén félmillió forintot ajánlott fel az „Add tovább!” házikónak.

48359787_2148732058789247_8602899345919967232_o

Számítunk a debreceni vállalkozókra, hiszen gondoskodó városként, közös erővel megkönnyíthetik azok életét, akik nehezebb körülmények között élnek. A gazdasági társaságok pénzadományaiból tartós élelmiszer csomagokat állítunk össze a Debreceni Karitatív Testület önkénteseivel. Tavaly közel háromezer ilyen csomagot tudtunk kiosztani.

48364499_2148732068789246_8705627967138562048_o

A Debreceni Karitatív Testület nevében kérjük a szociálisan érzékeny, adományozó szándékú polgárokat, hogy amennyiben lehetőségük van rá, támogassák városunk rászoruló családjait, gyermekeit. Az adventi vásár közönségét színpadi programokkal ajándékozzuk meg.

48398607_2148731875455932_988159811738664960_o

A Tagszervezetek gyűjtési napjai

2018. december 12. (szerda)

A Debreceni Karitatív Testület ajándéka: 15.00: Jazz Five zenekar koncertje, a Lautitia Gyermekkar műsora

Az „Add tovább” házikó házigazdája: Refomix Nonprofit Közhasznú Kft.

2018. december 13. (csütörtök)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület

2018. december 14. (péntek)

Adventi színpad (Nagytemplom előtt) – a Debreceni Karitatív Testület ajándéka: 18.00: Jazz Five zenekar koncertje

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Szent Anna Caritas Szervezet Nappali Intézménye

2018. december 15. (szombat)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája:

10.00-12.00 Lépéselőny Közhasznú Egyesület;

16.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye

2018. december 16. (vasárnap)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája:

10.00-12.00 Debrecenimami;

16.00-19.00 Hajdúdorogi Főegyházmegye

2018. december 17. (hétfő)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete

2018. december 18. (kedd)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület

2018. december 19. (szerda)

A Debreceni Karitatív Testület ajándéka: 16.00: Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkolégium programja

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Héra Családsegítő Szolgálat

2018. december 20. (csütörtök)

Adventi színpad (Nagytemplom előtt) – a Debreceni Karitatív Testület ajándéka: 17.30: Az Új Remény Baptista Gyülekezetek zenekara

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Debreceni Baptista Gyülekezet

2018. december 21. és 22. (péntek, szombat)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány

2018. december 23. (vasárnap)

Az „Add tovább!” házikó házigazdája: Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

Az „Add tovább!” házikó hivatalos Facebook eseményéhez bárki bátran csatlakozhat

Fotók: Miskolczi János

 

„Add tovább!”-házikó (2018. december 7-23.)

A Debreceni Karitatív Testület megalakulása óta vállal részt a városi adventi programokban. A tagszervezetek, összehangolt tevékenysége országosan is példaértékű. A Testület idén is összehangolt gyűjtést indít december 7-től.

December 12-én tartja az adományozás kiemelt napját:

2018. december 12. szerda 15.00
Az adományozás kiemelt napja
Köszönt Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár.

2018. december 7-23.
Kossuth tér, „Add tovább!”-házikó
A Debreceni Karitatív Testület önkéntesei naponta várják a felajánlásokat, s a vásár közönségét színpadi programokkal ajándékozzák meg.

————————-
Adománygyűjtés időpontjai:
H-P 16.00-19.00
Szo-V 10.00-12.00 és 16.00-19.00 között
————————–

Refomix Nonprofit Közhasznú Kft., Hajdúdorogi Főegyházmegye, Forrás Lelki Segítők Egyesülete, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (Debreceni Csoport), Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület, Szent Anna Caritas Szervezet Nappali Intézménye, Lépéselőny Közhasznú Egyesület, Debrecenimami, Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete, Héra Családsegítő Szolgálat, Debreceni Baptista Gyülekezet, Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány, Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

“Kék vödör” akció 2018.

“Nem csak a sportszervezetek, hanem a gazdaság szereplői is jelentős mértékben támogatják a karitatív testület akcióját, amire nagyon büszkék lehetünk.”
(Széles Diána)
47482291_2143488979313555_3656359101362864128_o
Testületünk karácsonyi szeretetakciója részeként elindult a “Kék vödör” akció, melyhez a város élsportolói is csatlakoztak!
A Debreceni Sportcentrum Kft. hívó szavára azonnal a kezdeményezés mellé álltak Debrecen első osztályú sportszervezetei, úgymint a DVSC labdarúgó-, a DVSC–SHAEFFLER kézilabdacsapata, a Debreceni Vízilabda Klub, a DEAC jégkorong- és kosárlabda-csapata, valamint a DSC SI.
A Kedvenc Szakbolthálózat is csatlakozott az idei akcióhoz. A három megyeszékhely (Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc) 8 Kedvenc szakboltjában a cégcsoport és vásárlói a „Kék vödör” akció javára gyűjtöttek. Az üzletekben november 1. és november 30. között minden eladott kilogramm húsáru után 2 forintot ajánlottak fel a Dorcas „Kék vödör” akciójának támogatására. Összesen 986.890 forint gyűlt össze, mely több mint 1500 kék vödör megtöltését fedezi.
A 2019. január 12-én megrendezendő FőnixFitt szabadidős és tömegsport napra december 11-ig minden elővételben eladott jegy árából a szervezők 100 forintot ajánlanak fel. Az összegből a szervezők tartós élelmiszert vásárolnak a rászoruló családok részére, melyet a testület közreműködésével osztanak ki.
47679814_2143489585980161_4088033048669454336_o

Mit tartalmaz a “kék vödör”?

A „Kék vödör” akció keretében a sportszervezetek tartós élelmiszereket (pl.: rizs, tészta, konzerv), illetve sporteszközöket gyűjtenek a rászorulóknak.

Hol gyűjtjük az adományokat?

A sportcentrum üzemeltetésében lévő létesítmények közül a Debreceni Sportuszodában (Debrecen, Zákány utca 4.) és a Debreceni Jégcsarnokban (Debrecen, Derék utca 33.) van lehetőség az adományok elhelyezésére nyitvatartási időben december 6-tól december 20-ig.

Már tavaly is nagyon erős volt az összefogás

A tavalyi gyűjtési akció során a testület 3000 család megsegítésére elegendő élelmiszert gyűjtött össze Debrecen Megyei jogú Város Önkormányzata, a testület tagszervezetei, a Rotary Klub, a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft., valamint a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével. Továbbá az akciót setgítette segítette a Hunyadi János, a Hatvani István, valamint a Kinizsi Pál iskola is. Az adománygyűjtési akciót támogatták egyházi és keresztény felekezeti szervezetek: a Debreceni Evangélikus Egyházközség, a Bárándi Református Egyházközség, valamint a Hit Gyülekezete.
A gyűjtés sikeréhez hozzájárult 14 gazdasági társaság, valamint Debrecen Fidesz-KDNP-s országgyűlési és önkormányzati képviselői. A lakosság részéről is jelentős mennyiségű adomány érkezett. A Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. 120 kék vödröt töltött meg, melyek összesen csaknem 1300 kilogrammnyi tartós élelmiszert tartalmaztak. A Debreceni Karitatív Testület célkitűzése, hogy legalább ilyen mennyiségű adományt tudjon összegyűjteni és kiosztani a civil szervezeteken szeresztül.
A programban 320 önkéntes vett részt. A gyűjtési akció során önkéntes munkát vállaltak idősek, fiatalok, valamint mozgásukban korlátozott fiatal felnőttek. A debreceni javítóintézetben elhelyezett fiatal felnőttek is hozzájárultak akciónk páratlan sikeréhez, mely közös munka nagy mértékben segíti ezen fiatalok társadalomba történő visszaintegrálását.
Városunkban és országosan is példaértékű ez az összefogás, amelyet a Debreceni Karitatív Testület ez évben is szeretne folytatni!
A Debreceni karitatív Testület kéri városunk lakosságát, hogy karácsony szent ünnepére való tekintettel gondoljanak a rászoruló családokra, és adományaikkal támogassák, hogy boldog karácsonyuk lehessen!

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑