Jótékonysági koncert a rászoruló gyermekek támogatásáért

A Debreceni Karitatív Testület is csatlakozott a Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata által szervezett jótékonysági koncerthez, melynek bevételét a JótEvő Gyermekétkeztetési program tevékenységének támogatására fordítják. A szeretetszolgálat 1987-ben jött létre. 2016-ban közel 1 millió forint gyűjtésével, 400 rászoruló gyermeken tudtak segíteni. “Debrecen egy gondoskodó város. A gondoskodó város programunkban 2 évvel ezelőtt Debrecen megyei jogú városa 17 civilszervezettel közösen létrehozta a…

500 kiló adomány jutott ötven Debrecen környéki tanyán élő családnak

Példaértékű összefogás Az Élelmezési Világnap alkalmából a Debreceni Élelmiszermentő Hálózat tartós élelmiszergyűjtő akciót szervezett. Az akcióban 9 szervezet vett részt: Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete, A Család a Jövő Alapja Közhasznú Alapítvány, Józsai Szent György Római Katolikus Templom önkéntesei, Fény Felé Alapítvány, Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, Víg Vándor Alapítvány, Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület, Debrecen-Tégláskerti…

Új elnököt választott a Debreceni Karitatív Testület

A 2015. október 8-án megalakult Debreceni Karitatív Testület a 2017. november 15-én megtartott évzáró testületi ülésen új elnököt választott. Kiss Ábel Lukács, a  Dorkász Szolgálat Alapítvány ügyvezető igazgatója 1 évre kapott mandátumot, mely egy alkalommal egy évvel meghosszabbítható. Az új elnököt a Debreceni Karitatív Testület egyhangúlag választotta meg. Kiss Ábel Lukács a Dorkász Szolgálat Alapítvány…